Luna

2017\03\25

ÖSSZEFOGLALÓ: 21 napos tavaszköszöntő turmix kihívás

nagy2.jpg

Összeségében, hogy végig csináltam a Tavaszi Turmixkihívást, büszkeséggel tölt el. És nem azért, mert hű de nagyon nehéz lett volna, hanem mert elhatároztam, hogy végig viszem és ez sikerült is.

Úgy vélem ez az egyik legszórakoztatóbb és legízletesebb kihívás, amit valaha kipróbáltam. Könnyen teljesíthető, ezáltal segít az önbizalom fejlesztésében, hisz minden nap körülbelül 10 percet vesz csak igénybe az elkészítése. Persze nekem ez az idő reggel, kómásan nem fért bele, így én vacsorára, este fogyasztottam. Annak idején ősszel már végig csináltam ennek a „testvérét”, de akkor még kezdő fejjel nem mertem változtatni, saját ízlésre formálni. Most teljesen más volt a helyzet, most igenis változtattam az arányokon, néha még a hozzávalókon is. Nem mondom hogy minden turmix ízlett, de -akármilyen hülyén is hangzik- pont ez vezetett a felé, hogy még jobban megismerjem magam, egy teljesen másik oldalról, hogy vajon milyen is az ízlésem (Meg a Párom ízlése, aki most csatlakozott hozzám). Egyes turmixok förtelmesek voltak, mások meg fantasztikusak és olyan ízeket kevert, amikre eddig nem is gondoltam volna.

A legfinomabbak a 21 nap alatt: 1. 7. napi turmix (Gyors datolyaturmix) / 2. 9. napi turmix (Chia magos turmix) / 3. 14. napi turmix (Mogyorós banánturmix) / + 10. napi turmix ((Narancsos répaturmix) Ez csak azért nem került fel a dobogóra, mert enyhén sós volt, ezáltal megosztó. Nekem nagyon tetszett, Páromnak nagyon nem)

top2.jpg

Hogy volt-e bármi haszna a kihívásnak ezen felül?
Egy évvel ezelőtt kezdtem újra gyümölcsöket fogyasztani, azelőtt 3 évig egyáltalán nem ettem. Egyszerűen csak nem szerettem az ízüket, az állagukat. Aztán újra elkezdtem szemezgetni, de valójában ezek a turmixkihívások szerettették meg velem a gyümölcsevést. Nincs az az állag, ami engem zavart s az alapanyagok keverékéből annyival másabb ízek jönnek létre, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Sokkal egészségesebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érzem most magam.

Persze mint mindennek, ennek is megvoltak a maga árnyoldalai. A kihívás készítője nem vette figyelembe, hogy a narancs-mangó-gránátalma választék ilyenkor már eléggé silány (megeshet, a bioboltokban nem ez a helyzet). Ezen kívül más probléma nem igazán volt vele; hacsak, hogy néha nem volt olyan egyszerű a napi rutinomba belecsempészni a gyümölcs-zöldség beszerző körutat. Erre megoldásként ott van, hogy minden hét elején megkaptam e-mailben a teljes heti hozzávaló listát, de legutóbbi tapasztalataim miatt annyira nem bíztam abban, hogy 3 nap után nem rohadnak meg ezek.

 

Ez a kihívás most sok mindent adott nekem. Többek között arra is rádöbbentett, hogy mennyi oldalról ismerheti meg magát az ember és ez arra ösztönöz, hogy még több oldalról merjek elmerülni az önismeretemben. Nem utolsó sorban megemlíteném, hogy kezdek ráállni erre a turmixozásra, de ha nem is marad belőle minden napi szokás, a napi bevitt gyümölcs-zöldség mennyiségem biztos, hogy nőtt és ez szerintem így is marad.

Köszönöm a kihívásnak, hogy új élményekkel gazdagított és hogy elindított egy sokkal egészségesebb, egyensúlyra törekvő úton <3

 

Ha érdekel a kihívás és szívesen nekiállnál: 21 napos Tavaszköszöntő Turmix Kihívás

Kihívások

2017\03\01

21 napos tavaszköszöntő turmix kihívás

 Mint azt gyakran említem is, az akaraterőm hagy némi kívánni valót maga után, mivel nem erősségem magammal szemben szigorúan fellépni. Így a nagyon szűk határok közé szorított, szigorú diétákkal sem táplálok szoros viszonyt, s a kihívások is valóban kihívásokként vannak számon tartva nálam. Noha sok mindent nem ehetek, amit szeretek, megesik, hogy elém kerülnek ezek a dolgok és akkor képtelen vagyok nemet mondani. Viszont ha mégis sikerül, iszonyúan büszke tudok lenni magamra.

Ennek a kihívásnak az őszi változatát tavaly már sikerült végig csinálnom, amire büszke vagyok, de sajnos nem vetettem lapra tapasztalataimat, noha tervben volt és a turmixokról készült képek még mindig türelmesen várnak telefonom egy eldugott mappájában, ahonnan valószínűleg sosem kerülnek nyilvánosság elé. Arról most már nem is nagyon tudnék részletesen mesélni, hisz nem emlékszem mindenre, viszont sok tapasztalatot szereztem, amiket itt most meg is osztanék.

1. Először is: a nagyokosok szerint ahhoz, hogy egy új szokást alakíts ki, azt 14-21 napon át kell gyakorolnod, hogy az életed természetes részévé váljon. Nos, ez szerintem baromság, legalább is nálam ez így nem működött. A kihívást 21 napon át szigorúan csináltam, majd mikor vége lett, azzal a lendülettel amivel nekiestem, abba is hagytam és azóta nem is fogyasztottam turmixot, tán csak 1-2 alkalommal.

2. DE!, tény, hogy a kihívás óta tudatosabban élek és táplálkozom. Jobban odafigyelek testem jelzéseire, hogy épp milyen táplálékot kívánok. A gyümölcs- és zöldségfogyasztás valóban a mindennapjaim részévé vált, noha az előtt inkább részesítettem előnyben a húst-hússal étrendet.

3. A turmix-kihívás erősen ajánlja, hogy reggelire vagy tízóraira fogyasszuk ezeket a vitaminbombákat, mert felpörgetnek és ez az egész napra való vitaminlöket csodákra képes. Erről az oldalról nincs túl nagy tapasztalatom, mivel már magában a reggeli koránkelésem felér egy minden-reggeli kihívással, nem fér bele, hogy mellette még alapanyagokat pucoljak, szeleteljek és daráljak le. Kizárt! Így nálam ez az esti teendők közé sorolódott, minek után csak és kizárólag turmixot vacsoráztam ősszel a 3 hét alatt, és most is ezt fogom tenni 21 napon át. És bár már volt ismerősöm, aki ezen totál kiakadt, hogy ez fogyókúra és minek ön-kínzom maga, el kell oszlatnom ezeket a félelmeket ismételten azzal, hogy NEM VAGYOK HAJLANDÓ önsanyargatni testemet és ha lenne étvágyam egy jó kiadós turmix után, bizony hogy ennék. DE nincs. Csodálatos módon eltelít az esti kis turmixom és valójában nem is kívánok mást enni utána, köszönöm szépen.

4. Noha ez nem fogyókúra, mégis támogatta alakom formálódását, és sikerült pár kilót leadnom és stabilizálni (egészen karácsonyig) az általam hőn áhított súlyt. Úgyhogy szeretettel ajánlom fogyni vágyók figyelmébe, akik szintén nem hívei az önsanyargatásnak. (Persze nem garantálom, hogy másnál is ezt a hatást fogja elérni, ez csupán az én személyes tapasztalatom.)

5. A legutóbb eléggé szigorúan vettem a kihívást mind alapanyagokban, mind azok arányaiban. Most ez nem fog megtörténni. Egy részről mert egyes alapanyagok irreálisan drágák egy napi turmixhoz, más részről nem feltétlen szeretek minden hozzávalót, harmadrészt mert tavaly is volt egy ami nagyszerűen nézett ki, de cserébe poloskaíze volt (persze lehet kérdezni, hogy mikor is ettem én poloskát…:D ). Szóval bátran ajánlom, hogy igenis az ember ne kösse az ebet a karóhoz, aki csatlakozik a kihíváshoz merjen változtatni, saját ízlésre formálni. A cikkben fel fogom tűntetni mind az eredeti receptet és mind a saját kreálmányomat, hátha ez másoknak is segít.

6. Az utolsó szó jogán még annyit mondanék, hogy noha valószínűleg most sem válik szokásommá a turmixozás, de ez 21 napon át biztos, hogy egészen nagyon jó buli lesz, főleg mert nem egyedül csinálom, hisz van az eseménynek egy külön facebook csoportja is, és mert idén a Párom is becsatlakozott (persze hébe-hóba tavaly is, de most ezt ki is mondta :D <3 ).

  Úgyhogy HAJRÁ-HURÁ, mindenkinek sok sikert. És persze köszönet a kihívás megalkotójának.

Egészséges életmód - 21 nap alatt

 

1. nap (2017.03.01.)

Hozzávalók: 1 alma, 1/4 ananász, 2 narancs, 2 dl kókusztej

Ahogy én készítettem: (Mivel két főre csináltam, így a mennyiségeket természetesen megdupláztam).

Ananász helyett  ananász-konzervet használtam. Mivel volt itthon rizstejünk, így összeturmixoltam 3 evőkanál kókuszreszelékkel, ez volt kókusztej helyett. A narancsokat és almát megpucoltam, majd az egészet egyben összeturmixoltam.

Eddig jól indulunk, isteni finom volt, mindkettőnknek bejött.

1nap.jpg

 

 2. nap (2017.03.02.)

Hozzávalók: 1 banán, 2 közepes sárgarépa, 2 dl mandulatej, 1 dl natúr joghurt, 1 csipet fahéj

Ahogy én készítettem: 

A sárgarépákat puhára főztem, hogy könnyebben feldolgozhatóak legyenek és mandulatej helyett szójatejjel készítettem. Az egészet lágyra turmixoltam, majd fahéjjal díszítve a tetejét tálaltam.

Nagyon lágy, krémes és laktató lett. Nem gondoltam volna, de a banán-répa kombó telitalálat.

 2nap.jpg

 

3. nap (2017.03.03.)

Hozzávalók: 1 nagy marék fagyasztott meggy, 1/2 mangó, 3 dl víz

Ahogy én készítettem: 

A fagyasztott meggyet és a víz felét leturmixoltam, majd kitöltöttem a poharakba. Ezután a mangó és a víz másik fele következett. A cél az lett volna, hogy a mangót úgy öntsük a meggyre, hogy ne keveredjenek össze. Talán ha a meggy kerül felülre még sikerült is volna :D

Nohát igen, előkerültek a nagyon nem idény gyümölcsök, ami roppant szerencsétlen választás volt. A mangó éretlen és savanyú volt és a meggy hasonlóképp nem rendelkezett a jellegzetes, édeskés ízével. Ezen felül jó lett volna valami sűrítő anyag bele, mondjuk joghurt, mert a két rész jól összefolyt ahogy a rostosabb, ezáltal sűrűbb mangó lehúzott a pohár fenekére. Összességében fogyasztható volt, de közel nem olyan ízletes mint az eddigiek.

nap3.jpg

 

4. nap (2017.03.04.),

Hozzávalók: 1 alma, 1 banán, 3 kiwi, 3 dl rizstej, 2 tk chia mag

Ahogy én készítettem: 

Először is elkészítettem rizstejet: Egy bögre átmosott rizst leöntöttem annyi vízzel, hogy bőven ellepje, majd főzni kezdtem. Mikor a víz besűrűsödött és kicsit tejesebb állaga lett, egy szűrőbe öntöttem és hagytam kicsöpögni a levét egy edénybe. Ez lett a rizstejünk, plusz a főtt rizst is felhasználhattam a másnapi ebédemhez.

Az almát és kiwit megpucoltam, majd szeletekre vágtam, a banánt nagyobb darabokra tördeltem. Ezeket összeturmixoltam a többi összetevővel, kihagyva a chia magot. Hozzáadtam a chia magot, majd kicsit hagytam állni, hogy jobban besűrűsödjön.

Nem volt rossz, de különösen jó sem. Noha nagyon szeretem a kiwit mind íze, mind az emésztésre gyakorolt jótékony hatása és magas vitamintartalma miatt, turmixban még sosem nyerte el ízlésemet. Lehet furán hangzik, de kicsit szőrös íze volt. Ha a turmixkihívás első két eleme 5 csillagos volt az ötből, ez egy gyenge hármast érdemel.

nap4.jpg

5. nap (2017.03.05.)

Hozzávalók: 2 alma, 2 narancs, 1/2 mangó, 1 marék fagyasztott áfonya, 2 dl natúr joghurt

Ahogy én készítettem: 

Az almákat, narancsokat és a mangót megpucoltam.

Az alsó, sárga réteg elkészítése: A turmixgépbe tettem az egyik narancsot, egy almával és a fél mangóval, majd krémesre turmixoltam és poharakba öntöttem.

A felső, lilás réteg elkészítése: A másik narancsot, almát, áfonyát és a joghurtot szintén krémesre turmixoltam, majd óvatosan a sárga rétegre öntöttem. 

Egy újabb két rétegből álló turmix. Most a két rész sűrűsége egymáshoz mérten pont megfelelő volt, de állaguk darabos lett. Több folyadék kellett volna bele. Úgy érzem, egyenlőre nem igazán éreztem rá a két-színű turmixokra. Következőre már sokkal kényelmesebben fogom kezelni a témát és jobban beleviszem részenként a saját ízlésemet; nem bízom az ízeket a végső összhatásra. Ezen felül a márciusi mangók továbbra sem tartoznak a kedvenceim közé, még mindig savanyúak.

nap5.jpg

 

 

6. nap (2017.03.06.)

Hozzávalók: 1 alma, 1 körte, 1,5 dl natúr joghurt, 1 dl rizstej, 1 csipet fahéj, 1 csipet szerecsendió, kevés vanília

Ahogy én készítettem: 

Az almát és körtét megpucoltam, majd mindent hozzáadva krémesre turmixoltam. Rizstej helyett szójatejet használtam.

Ez már egész jó volt, főleg az előtte levő pár napban fogyasztottak után.

nap6.jpg

7. nap (2017.03.07.)

Hozzávalók: 1 banán, 4-5 szem datolya, 2 dl rizstej

Ahogy én készítettem: 

A banánt nagyobb darabokra törtem, a datolyákat meg megszabadítottam magjuktól, szójatejet öntöttem hozzá (rizstejet most nem volt kedvem készíteni, így maradtam annál ami volt itthon) és az egészet 1 percig turmixoltam, hogy jól összeálljanak az ízek.

 Hát ez valami elképesztően isteni finom volt. Úgy kellett visszafogni magam, hogy ne fogyasszam el a megörökítés előtt. Sosem gondoltam volna a datolyára, mint turmix-elemre. Ha valamiért, hát ezért az ötletért megérte elkezdeni a kihívást. Szeretettel ajánlom mindenkinek. Ismételten jót vacsoráztam.

nap7.jpg

 

8. nap (2017.03.08.)

Hozzávalók: 3 marék vegyes bogyós gyümölcs, 1 banán, 2 dl joghurt

Ahogy én készítettem: 

A hozzávalókat krémesre turmixoltam, majd hígítottam még egy kis szójatejjel, mert nekem túl sűrű lett.

 Valahogy a banános turmixokban nem tudok csalódni. Noha a bogyós gyümölcsök miatt kissé savanykás lett, a banán édessége ezt nagyszerűen ellensúlyozta.

 nap8.jpg

9. nap (2017.03.09.)

Hozzávalók: 1 banán, fél mangó, 2 kiwi, 2 ek chia mag, 1 dl mandulatej, 1 vaníliarúd, 1 tk méz, víz

Ahogy én készítettem: 

Mivel ez egy két szintes turmix, először az alsó, chia magos réteget kellett volna elkészíteni: A mandulatejben keverd el a chia magokat és a vanília rúd kikapart magjait. Tedd félre legalább egy órára, de a legjobb, ha egy egész éjszakát tud pihenni. Sajnos nem voltam túl türelmes (este volt és éhes voltam), így a chia mag nem tudta megkocsonyásítani az alsó réteget. De így is nagyon jó lett. Én a chia magot szójatejbe tettem és a vaníliát teljesen kihagytam belőle.

A többi hozzávalót, a banánt, az ananászt (a mangó nálam nem volt nyerő ebben az időszakban, így inkább ananászkonzerveztem), a meghámozott kiwiket, a mézet bedobáltam a turmixgépbe és krémesre kevertem. Ezt ráöntöttem a még híg chia pudingomra.

 Fantasztikus íze volt. A chia valamennyire megkocsonyásította, de csak annyira, hogy még könnyen iható állagú legyen. Felkerült a kedvencek közé. Azt hiszem életem első kiwit is tartalmazó, ízlésemnek megfelelő turmixa :D

 nap9.jpg

10. nap (2017.03.10.)

Hozzávalók: 2 narancs, 1 sárgarépa, 3 ek kesudió, 2 ek goji bogyó, 2 dl rizstej

Ahogy én készítettem: 

A sárgarépát megfőztem majd a naranccsal, kesudióval és (risztej helyett) szójatejjel összeturmixoltam. A goji bogyót ki is hagytam belőle, nem is hiányzott bele.

 Az utóbbi időben egyre jobbak a kihívás turmixai. Ez fantasztikus volt; rendkívül finom és laktató. Enyhén sós ízvilágáért én teljesen oda voltam. Párom már nem annyira. Ő nincs oda a sós-turmixokért. Azt hiszem ezt azok közé sorolhatjuk, amiket vagy nagyon, vagy egyáltalán nem szeretnek az emberek.

 ap10.jpg

11. nap (2017.03.11.)

Hozzávalók: 2 narancs leve, 1 avokádó, 1 nagy marék málna

Ahogy én készítettem: 

A recept szerint a narancs levét ki kéne passzírozni, de én csak megpucoltam majd egy az egyben összeturmixoltam a többi hozzávalóval. Mivel volt itthon egy kevés fagyasztott eprem, így én azt tettem bele málna helyett. Kicsit hígítottam szójatejjel.

 Hűsítő és laktató volt. Nagyon kellemes volt a színe és az állaga.

 nap11.jpg

 

12. nap (2017.03.12.)

Hozzávalók: 1 nagy marék áfonya, 1 banán, 1 marék spenót, 2 dl rizstej,  ½ dl natúr joghurt, 1 ek lenmag

Ahogy én készítettem: 

Kivételesen nem változtattam semmit ezen a recepten. Az áfonyám és spenótom sajnos fagyasztott verzió volt, talán ezért is lett ennyire fura. Egyszerűen csak fogtam a hozzávalókat és krémesre turmixoltam.

Kicsit olyan fű-ízű volt. Különösebben egyikünket sem fogta meg; Sőt! Egyikünknek sem ízlett. Azt hiszem ez felkerül a legrosszabbak listájára.

nap12.jpg

13. nap (2017.03.13.)

Hozzávalók: fél ananász, 6-7 mentalevél, víz

Ahogy én készítettem: 

Mivel a mentalevél  beszerzése kissé meghaladta képességeimet és időmet (egyáltaán nem volt annyi időm, hogy Aldiig elmenjek, pedig ott állítólag van), így a kihívás egyik résztvevőjének ötletét vettem át, aki mentateát készített. Szóval elkészítettem a teát és hagytam kicsit hűlni, miközben felbontottam az ananászkonzervet, aminek végül a felét összeturmixoltam a langyos teával.

Rostokban gazdag, érdekes ízvilág. Elég szokatlan, de frissítő. Nem lett a kedvenc, de nyáron, egy kevés jéggel simán el tudom képzelni hűsítőként. 

nap13.jpg

14. nap (2017.03.14.)

Hozzávalók: 1 banán, 2 ek natúr mogyorókrém, 1,5 dl rizstej, 1 tk natúr kakaópor, méz

Ahogy én készítettem: 

Rizstej helyett ismételten szójatejet használtam. Ezen kívül más változtatás nem történt. A banánt összetördeltem és hozzáöntöttem a többi hozzávalót majd összeturmixoltam.

Isteni volt. Kellemesen lágy, selymes ízű és krémes. Ízre a mogyorós-kakaót idézte (végül is ez is van benne :D ). Egyik kedvenc lett. Azt hiszem, még visszatérek hozzá a későbbiekben is.

nap14.jpg

15. nap (2017.03.15.)

Hozzávalók: 2 narancs, 2 dl rizstej, 1,5 dl joghurt, 1 ek lenmagolaj

Ahogy én készítettem: 

Kivételesen újra készítettem rizstejet olyan módon, hogy főztem egy adag rizst, aminek egy idő után (mikor már olyan zavarosnak/tejesnek tűnt) leöntöttem a levét. Így lett főtt rizsem a másnapi ebédemhez és rizstejem. A lenmagolaj teljesen kimaradt. Szóval fogtam a narancsokat, megpucoltam, majd összeturmixoltam a rizstejemmel és a joghurttal.

Ízre kissé "avasnak" tűnt. Talán a narancs és joghurt nem szerették annyira egymást. Iható volt, de különösebben egyikünk fantáziáját sem ragadta meg.

nap15.jpg

16. nap (2017.03.16.)

Hozzávalók: negyed ananász, fél gránátalma, 2 marék meggy, 1 alma

Ahogy én készítettem: 

Sajnos nem találtam normális állagú gránátalmát, úgyhogy az most kimaradt. Egyszer majd azzal is kipróbálom. Meggy helyett fagyasztott gyümölcskeveréket használtam. Az almát megpucoltam, majd összeturmixoltam a a fagyasztott bogyókkal és egy fél ananászkonzervvel, aminek a levével hígítottam.

Elég finomra sikeredett, a színe ennek különösen tetszett :)

nap16.jpg

 

17. nap (2017.03.17.)

Hozzávalók: 1 banán, 1 uborka, 1 cm gyömbér, 1 dl kókusztej

Ahogy én készítettem: 

A banánt és uborkát felszeltem, majd összeturmixoltam a gyömbérrel, és kókusztej helyett 1 dl rizstejjel + eg evőkanál kókuszreszelékkel.

Az uborkával elég bizalmatlanok voltunk és sajnos tényleg nem sikerült megszerettetni magát velünk. Elég ízetlen volt így az egész. Nekem nagyon nem jött be.

nap17.jpg

18. nap (2017.03.18.)

Hozzávalók: 1 banán, 1 zöldalma, 1 nagy marék spenót, 1 ek őrölt lenmag, 2 dl víz

Ahogy én készítettem: 

Az almát meghámoztam, a banánt felszeleteltem, majd a többi hozzávalóval összeturmixoltam, míg krémes nem lett.

Még egy zöld turmix. Ezekkel elég bizalmatlan vagyok, de meglepő módon nem volt rossz. Kicsit talán még idegen az íz, de örültem annak, hogy végre a víz is előkerült mint a turmix higítására alkalmas folyadék, hisz nem lehet mindig csak tejpótló tejeket használni.

nap18.jpg

19. nap (2017.03.19.)

Hozzávalók: 1 közepes cékla, 1 nagy marék fagyasztott áfonya, 2 lime, 2 dl rizstej, 1 ek chia mag

Ahogy én készítettem: 

A céklát meghámoztam és felkockáztam, az áfonyát, chia magot, rizstejet és (lime helyett) citromlevet hozzá kevertem, majd összeturmixoltam.

Meglepően finom volt. Ízre kicsit  szokatlan, de nekem nagyon tetszett.

nap19.jpg

20. nap (2017.03.20.)

Hozzávalók: fél mangó, 1 narancs, negyed ananász, 1 marék eper, 1 sárgarépa, 2 dl rizstej

Ahogy én készítettem: 

A mangót kihagytam, helyette került bele egy fél konzervananász. Ezt összeturmixoltam a többi összetevővel.

Eléggé finomra sikerült. A narancsot meg a mangót mondjuk még mindig nem értem egy ilyen tavaszi turmixba.

nap20.jpg

21. nap (2017.03.21.)

Hozzávalók: 1 nagy marék málna, 1,5 dl joghurt, 2 dl rizstej, 2 ek étcsokoládé

Ahogy én készítettem: 

A hozzávalókat bedobáltam a turmixgépbe, majd krémesre kevertem.

Úgy gondolná az ember, hogy egyturmixkihívás utolsó napját illik valami nagyon finom turmixszal lezárni. De ez borzalmas volt. Mármint borzalmasan keserű, csak mézzel összekeverve tudtam elfogyasztani.

nap21.jpg

Kihívások

2017\01\09

Cukormentes naspolyalekvár

naspolya.jpg

Ahogy régebbi bejegyzésemben már ígértem, elkészítettem a naspolyalekvár cukormentes verzióját. Az alapanyag ismételten édesanyámtól van, aki mondta, hogy van még, kicsit túl is érettek és szívesen ad.

Mivel mellőztem a cukrot, így a tartósság érdekében nagyobb odafigyeléssel jártam el: az üvegeket, fedőiket és a merőkanalat is előre leforráztam, majd konyharuhára tettem és hagytam száradni, míg elkészítettem a gyümölcslekvárt. Ajánlott, hogy a befőttesüvegek kisebb méretűek legyenek, mert tartósítószer híján bontástól számítva körülbelül egy hónapig áll el.

A főzési eljárás nem változott, azt leszámítva, hogy a cukrot elhagyva állagjavítónak zselésítőt használtam. Ízre és állagra is fantasztikus lett az eredmény.

ELKÉSZÍTÉS:

- 2 kg naspolya

- 1 tasak gyümölcskocsonya/zselésítő

 

1. A naspolyákat mossuk át jó alaposan, majd rakjuk fel egy nagyobb lábosban főni. Adjunk hozzá nagyjából fél liter vizet. A  kezünkkel, vagy egy fakanál segítségével nyomkodjuk szét a gyümölcsöket, és sűrűn kevergetve főzzük addig, amíg a naspolyák teljesen szét nem főnek (kb. 15-20 perc).

2. Az így kapott masszát nyomkodjuk át egy nagyobb lyukú szűrőn, ami a gyümölcs héját és a magokat is felfogja.

3. A leszűrt gyümölcspéphez öntsük hozzá a zselésítőt és tegyük vissza a tűzre. Kevergetve főzzük sűrűre, és forraljuk legalább 10 percig még.

4. Ezután töltsük kis üvegekbe, melyeket egyből lezárunk, és végül 24 órára száraz dunsztba teszünk.

Vegán

2016\12\03

Naspolyalekvár

640px-naspolya_03.jpg

Édesanyám ígérte, hogy hoz nekünk egy kevés naspolyát, ami gyerekkorom egyik kedvenc gyümölccse, számomra különlegesség, mivel nagyon rövid ideig érik és akkor is csak miután "megcsípte a dér" fogyasztható igazán. De a mennyiség amit hozott annyira sok volt, hogy képtelenek voltunk megenni. Turmixba nehézkes tenni a magok miatt, nyersen maszatolós és hosszadalmas, így jutottam arra, hogy lekvárt főzök belőle. Így utólag kicsit sajnálom, hogy nem főztem cukormentes verziót, de aki úgy gondolja, próbálkozzon, legközelebb én is megteszem, mivel a gyümölcs húsa szerintem már magában is eléggé édes :)

Íme a recept:

- 2 kg naspolya

- 40 dkg cukor

 

1. A naspolyákat mossuk át jó alaposan, majd rakjuk fel egy nagyobb lábosban főni. Adjunk hozzá nagyjából fél liter vizet. A  kezünkkel, vagy egy fakanál segítségével nyomkodjuk szét a gyümölcsöket, és sűrűn kevergetve főzzük addig, amíg a naspolyák teljesen szét nem főnek (kb. 15-20 perc).

2. Az így kapott masszát nyomkodjuk át egy nagyobb lyukú szűrőn, ami a gyümölcs héját és a is magokat felfogja

3. A leszűrt gyümölcspéphez öntsük hozzá a cukrot, és tegyük vissza a tűzre. Kevergetve főzzük sűrűre, és forraljuk legalább 10 percig.

4. Ezután töltsük kis üvegekbe, melyeket egyből lezárunk, és végül 24 órára száraz dunsztba teszünk.

 

(nosalty.hu oldaláról)

Vegán

süti beállítások módosítása